Lélek, tanulj meg lélegezni újra!
Fáradt voltál, de bátor.
Nem rémültél a mától,
A jövő elé sem siettél,
Nem sírtál, nem is nevettél,
Otthonod volt bárhol,
ahol megpihentél.
Kemény volt a párna,
Ami testedet várta,
Az ágy is csak nyomott.
Magányod sóhaj ott,
Ahol nincs más az éjszakában
Csak mit a virrasztás adott.
Nem volt se szín, se dallam,
Harmónia vagy szólam,
Semmi sem szólt tehozzád,
Csak vártad, hogy visszahozzák
Mit elvesztettél. Ha rólam
szólna ez, azt se tudnák.
Lélek, tanulj meg lélegezni újra!
8 hozzászólás
Kedves Miléna!
Sajnos voltam olyan élethelyzetben amikor ez a vers
akár rólam is szólhatott volna, úgyhogy nagyon meg
tudom érteni, nagyon el tudok mélyülni benne.
Nagyszerű vers!
Szeretettel gratulálok!
Üdv, András
Kedves Zsuzsa!
Verseden valami mély szomorúság suhan végig,,, s ég a vége sem mutat reményt, csupán buzdítást. És mégis tetszik a versed.
Megértem, mert mostanában én is írhatnék róla, vagyis igazság szerint most én is csak lesújtó tartalmakat tudok írásba zokogni.
Szeretettel: Kata
Köszönöm nektek!
Kata: igaziból már túl vagyok a legmélyebben, de ez még valahogy kikívánkozott. Jön majd a párja/folytatása is, akkor jobban meg lehet majd érteni, miért éppen ebbe a keretbe került a vers.
Üdv: Zsuzsanna
Remek és jó újra olvasni. 🙂 Átadtad azt, amit érzel. Várom a folytatást is. Szeretettel: Andi
Igazán érezhető, érthető és szép vers, mint a párja… Fordított sorrendben olvastam, mert először a másik verseddel találkoztam (Öleld át a lelked), de így is jó… de azt hiszem, most visszatérek még egy kicsit a párjához, és újra elolvasom… 🙂
Szeretettel: barackvirág
Kedves barackvirág, örülök, hogy itt jártál!
Miléna
Kedves Miléna!
Nagyon megfogott,hatása alatt érzem magam!
A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
Köszönöm, sailor!
Miléna