Magasan fent, hideg fény, magány.
Ahogy lenézek, odalent hangyák…
Hangyák vagytok.
Farkasként vetem magam rátok,
S a pusztítás végén nem marad más,
Csak a csend.
A hideg csend ölel körül a vérködben,
Érzem, körém fonja karját az egyetlen,
Ki nekem maradt…
…s szeret.
1 hozzászólás
ellentétek! szép lett nagyon Armand… ismét egy remekmű =) gratulálok.
jók a képek… látom magam alatt a sok apró mozgó kis embert és a farkast, aki pusztít.