Halk dobszó
titkok jó szó
kavarog a légben
kinn a messzeségben
ívet húz szivárvány
cseppek tündökölnek
amott páfrány zölden
reccsen a nesz ködben
fátylat húz, szétszakad
két lélek együtt marad
villódzva szirén ének
belemerül a kettő
hajlik a test, szem fonódik
a kék határ kitolódik
nincs már semmi, csak a másik
égbolt zuhan az éjbe
röppenni át a kéjbe
2 hozzászólás
Egy rét került a szemeim elé, kedves Szigi, ahol a rét szélén egymásra hajló fák, az ég kékje pedig az egészet átfogja. Az ember egy réten fekszik és élvezi, ahogyan a szellő játszadozik, hallja a madarak énekét..
Tetszik a versed, köszönöm, hogy olvashattam!
Szeretettel: gleam
Ott voltam, láttam, éreztem…veled…
Szép versedhez szeretettel,
elismeréssel gratulálok!
További sikeres alkotói napokat kívánok és jó egészséget:
Zsuzsa