Fekete korom ragadt
az alvó világra,
mit nem mos le víz, sem szappan,
sem semmiféle szpiritusz.
Mint fekete, ragacsos szurok
terül el az éjszaka palástja,
befesti a fákat, az utcát,
házamnak falát…
Ablakom előtt két fa beszélget,
évszázados tündérmeséket mesélnek,
halkan, nagyon halkan…
Elugatja magát egy eb,
nem tetszik neki a koboldok hangtalan dala,
de torkán akad a szó,
elfojtja az éjszaka.
Picivel odább villanyoszlop
nyújtózik az ég felé, sötéten, világtalanul.
Mint a holtak.
Néma, dermedt mozdulatlanság,
egy atom sem rezzen.
Nincs hang, nincs fény,
nincs semmi,
csak az éjszaka van,
Megcáfolhatatlanul, sötéten trónol a város felett…
Teljes a nyugalom.
De mit látok?
Meghasadt az ég alja,
fényfoltok csorognak keresztül rajta,
ébredést hirdet,
ébredést parancsol a világra.
Ó, hófehér gömbje az éjnek,
halovány arcú tündér,
ki ismered a sötét szférák összes titkait,
mondd: mért ilyen rövid az éjszaka?
4 hozzászólás
Nem tudom mivel fogtál meg, de tetszik az éjszakád. Pedig nem szeretem, ha egy versben kevés rím, vagy túl sok a szótagszám eltérése. Mégis van egy (számomra) érezhető ritmusa, ami talán nem egyezik a tieddel. Mégis javasolnék néhány változtatást. Szerintem (mondom szerintem) jobban hangzana így: a 6. versszak(?)
"csak az éjszaka lebben
Megcáfolhatatlanul, sötéten a város felett…"
és az utolsó:
"mondd: miért ily röpke éjre jöttél?"
Szeretettel Era
Örülök, hogy mégis megfogott kicsit.
Számomra a szöveg ebben a formában fejezi ki azt, amit szeretném, hogy kifejezzen, ezért inkább nem módosítom javaslatod szerint.
Azért köszönöm a visszajelzést.
Üdv,
inanis.
Jó képek, érdekes hangulat jellemzi versed. Általában nem tetszenek a szabad versek, de ebben a versben a mozgalmas, folyton változó képek elfedik a rímek hiányát és a változó sorhosszakat. Gratulálok!
Köszönöm!
Üdv,
inanis.