arcod nyomát még a párnám
hófehér gyűrődései azon
rajzolják, hogy érinteni vágynám!
Nyitott ablakon hűvös szellő
suhan. Megáll a hátamon.
Cirógat és tudatja velem: ő
segíteni nem tud vágyamon.
Apró madarak édes hangon
rikkantják ki a hajnal elejét.
Álom és ébrenlét határán hagyom,
érzékeim higgyék az éjjel velejét.
Máskor az álom gyorsan tovaszáll,
de most, hogy Te voltál látogatója,
nem hagyom, elégjen mint gyújtott gyufaszál!
Mit éreztem, csak Te vagy tudója.
Bennem jársz szabadon. Hagyom,
virágos réten játszó leányt vetíts,
aztán vad szeretőt ágyamon,
álmom végén fájó búcsút ints….
2 hozzászólás
szia kedves balu!
kétségkívül szerelem kategória, bár én eljátszottam egy pillanatra a prózavers kategóriával is, de aztán az utolsó sorok meggyőztek…
nem tudok mit mondani, még mindig gyönyörű. boldog lehet az ihlető…
toncsi
Nagyon szépen írsz!!