szemedbe néztem
hajnalt igéztem
ajkadhoz értem
mámort ígértem
feléd fordultam
hajadba bújtam
füledbe súgtam
karodba hulltam
védőn öleltél
még sem kerestél
sosem szerettél
még sem feledtél
mindig vártalak
tűnő árnyalak
ezer vágy szakadt
sodró kéj patak
sok ez néha már
öröm ritkán vár
álom füstként száll
a perc földön jár
erőm elfogyott
hitem elhagyott
büszke nem vagyok
nem szólsz – hallgatok
2 hozzászólás
Huh! …
…
Jó párszor elolvastam. Igazi igéző. Bár az utolsó két mondat szerintem eléggé ellentmondásos, nagyon szép, sodró lendületű vers.
Üdv, Poppy
Szép napokat kívánok!
Szervusz Poppy!
A két utolsó sor…
A vers az elejétől a végéig egy kapcsolat változása és a hozzá tartozó érzések. Ez a két sor… amikor már az emberi büszkeség nincs jelen, de mégis mind a ketten hallgatnak és a másiktól várják a megoldást…
Köszönöm.
Szeretettel: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu