Álmodtam, pedig szemem nyitva
kezed simogat kócos hajamba,
s bújok karodba, mint egy folyó
mikor áradva partokat nyaldosó,
veled éreztem a fonott csendet,
mely pillanattá váltja a percet.
Gyöngyszem gurult át a szobán
hangja nyugtatta szívem szavát,
vágytam a felhőkbe, égig égni
s veled együtt tűzként lobogni,
de csak pernye szállt fentről
s én maradtam az álomképből.
Csak a képzelet játszott velem
s vágyamra maró gúnnyal felelt,
egy percre itt voltál, karod ölelt,
álomkép..gyere hozzám közel,
félek, csak álmomban létezel
s a hajnalok józansága űz el.
5 hozzászólás
Kedves Susanne!
Van olyan szerelem amiből nem lehet kijózanodni. A tudat alatti nem hagyja, és szív még inkább nem. Az álmok pedig nem hazudnak!
Szép vers!
szeretettel-panka
Kedves Panka !
Tökéletesen egyetértünk: tényleg nem lehet kijózanodni ! Jó lenne ha az aálmok tényleg nem hazudnának 🙂
Köszönöm látogatásod és megtisztelő szavaidat !
szeretettel: Susanne
Kedves Susanne!
Csodaszép sorok!
Olyan szép ez a mindenben esélyt látó írás…
Álomképeid,hasonlataid,érzéseid nagyon
nagyon szépek!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép estét!
…mégha nem is telejsül-het mindig
…
Szeretettel:sailor
Kedves sailor !
Mint mindig, most is nagyon örültem látogatásodnak és kedves szavaidnak, nagyon szépen köszönöm !
Szép estét kívánok Neked !
Szeretettel: Susanne