Hajnali vízpart

Mikor a hajnali harmat gyöngyein
megbotlik a felkelő Nap első sugara
és szertefoszlanak édes álomképeim,
miket nem álmodhatok tovább.

Csak a vízpart hűvös csendje ad nyugalmat,
hallgatom a nádas halk muzsikáját,
a parti fűz százéves titkait meséli nekem,
míg fodros hullámok feleselnek velem.

Beszél a természet szúnyogzümmögéssel,
madárdal reccsen az ágak között,
halak ébrednek nagy csobbanással,
és a fákról a harmat arcomra pereg.

Bíborfények kergetőznek a sötéttel,
lángba borul az ég alja messze keleten,
mintha a pokol a mennyel vívná harcát,
megmutatja a hajnal igazi arcát.

Csend van, nagyot ásít a világ,
még fejére húzza fátyoltakaróját,
mint lusta gyermek, ki aludna még,
de árnyaitól tisztul már az ég.