Absztraktból allegált vérízű alkonyok,
s szerelmes szíveknek együgyű múzsái –
romba hányt rímköpet szélfútta homokon,
jeltelen betonkor szín-fosztott virági.
Tárt szájra obligált szemen-szúrt szédítők,
élő szélförgeteg ön-hazug sejtjei –
lateiner képzelet savanyú vériből
nyákízű kórkép a körképet ecsetli.
Tablóján félhomály eszmények fattyai,
tömegsír párzotta debilis decidát
élvezni kényszeres sodródó magvait,
miközben csurgalék fosmázát keni rád.
2 hozzászólás
Dregnan ez borzasztó.
Úgy megörültem az új versednek, de ennek elkeserítő hangulata van…
Remélem olvashatok még tőled a régebbiekhez hasonlót.
Jobb napokat: Delory
Üdv ismét!
A többinek sincs túl vidám hangulata, de sajnos szebbet nem tudok írni a mai trendekről. Hasonló még várható, mert a problémákról írni kell, akár tetszik, akár nem. A 'régebbiek' stílusában is megpróbálok majd alkotni valamit, de nagy termékenység idő hiányában nem várható.
Azért köszönöm, hogy olvastad 🙂