Halhatatlanság

Te, tollam, fúródj be, de mélyre-
világnak száguldó szívébe!
A bőrét szakítsd fel, és ne féld,
folyass ki, ha ez kell, minden vért.
Hol titkos ősmagva pihenve,
fúródjál pont oda, épp bele!
(És te is amoda befúrod
a vêsőd, fűrészed vagy fúród.)
Ez nem lesz fájdalmas őneki,
ő is ezt akarja, szereti-kedveli-élvezi.
Fúródjál pont oda, épp bele,
amikor benne vagy kezembe,
megmozgat a testem összsejtje
a vanról,-nincsenről verselve.
Világnak rohanó szívébe,
ez legyen ő éhe, ő étke!
Írj, véss, vájj beléje engemet,
valódi poéta-nevemet.
Álljon ott örökké, bevésve
nagyvilág keringő szívébe.
Legyen itt örökre, örökre!
El sosem, le sosem törölve!
Hadd lássák az összes nemzetek
az enyém, az enyém nevemet.
Hogy tudják eljövő új korok:
mindenről mindent megalkotok.
Ugye, mily dicsően ra-ragyog?
A világ szívében itt vagyok.
S itt vannak ugyanígy műveim.
Az összes mindegyik-az enyim!
Tőlük is dobog a világszív
téged is magához idehív.
És tombolj, zúgolódj mindenség,
csapkodjon sok millió tüzes jég!
Záporozz villám, de sok ezer,
pusztító és gonosz jókedvvel.
Én nevem emitt van immáron.
Én ide bezártam s bezárom,
világnak szívébe tárván.
S ugye nincs, ugye nincs árván?
Ne sírjon, ne sírjon magányán,
mert nincsen és nincsen árván.