Vak fák rogynak térdre
rohannak az évek
könyörögnék érte
betemet az élet.
Szándékos katarzis
bandukol most némán
tapossa szárnyaim
sárba hullok bénán.
Vékonyka kabátban
sérült lelkem vacog
törött üvegházban
a fény tompán ragyog.
Vak fák rogynak térdre
rohannak az évek
könyörögnék érte
betemet az élet.
Szándékos katarzis
bandukol most némán
tapossa szárnyaim
sárba hullok bénán.
Vékonyka kabátban
sérült lelkem vacog
törött üvegházban
a fény tompán ragyog.
6 hozzászólás
Kedves Edit! Ez nagyon depi, nem jellemző Rád! Persze ütős, rettenetesen! Tetszett!!! Szeretettel. én
Kedves Bödön! Valóban nem jellemző rám a mély depi. Talán kisüt a nap.
Köszönöm!
Editke!/Remélem, nem haragszol a megszólításért./ Csak jóvátehetetlen dolog miatt szabad gyötörni magunkat. Akkor sem nagyon. A versed jó. Nekem is tetszik.
Üdv: Kati
Kati! Nem haragszom, dehogy! Olyan jókat tudsz mondani, hogy legszívesebben megölelnélek!
Szia Edit! 🙂
Azt tudom mondani, amit mások is: fel a fejjel, mert amíg van élet, addig van hit, remény, vannak álmok és csodák. Szóval ne hullj sárba, hanem melegedj fel, aztán írj minél több verset, akkor majd felragyog a fény is. A lámpát neked kell meggyújtanod. Mi segítünk ebben. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm Kedves Kankalin! Menni fog, érzem, tudom, akarom minden porcikámmal az élet felé nyújtózkodom, nem engedem, hogy a negatív érzések lehúzzanak! Köszönöm a segítséget, a jó szavakat amik építik a lelkem!
Ölelés! ❤❤❤❤❤❤🌹