Már csak úgy gondolok rád,
mint téli fák a hó alatt,
amint csikorgó águkat
a szél elé vetik,
mert csak így védhetik
lelküket a fagyhaláltól.
Már nem is látszol
a messze köd ablakán át,
és a sirályok szárnyát
lenyeste az éles penge jég,
nem rikoltják hangodat,
mint rég a zöld tavasz idején,
már nem én vagyok
szép szavad
csendes pihenője.
Nincs jövője,
mert a multja lett szemfedője
a halvány emlékezetnek.
5 hozzászólás
Gyönyörű, mint minden versed. Talán egy régi szép szerelemre gondolsz, talán nem. Mindegy. Mindenképpen szép.:)))
Köszönöm Colhicum ! van egy olyan érzésem, hogy rokonlelkek vagyunk, bár engem sokkal kevesebben és kevésbbé értenek meg mint téged. De hogy gondolataink útjai hasonlóak, az biztos.
szeretettel ölellek: fefo
Határozottan így érzem én is, mi valóban rokonlelkek vagyunk.
Szeretettel: Colhicum
Drága fefo!
Szomorú beletörődése egy régi, elvesztett szép kapcsolatnak. Nagyon tetszett!
Szeretettel: Wryan
Nagyon szép a vers. (üdv.Á.E.)