Összegyűrődik a halk sóhaj
szenvtelen arcán a holdnak.
Bánat pillantását felváltja
fenyőket zúgató orkán.
Riasztott az élet jajveszékelése,
lehasította számról lélegzetemet.
Hangosabban kellene sírni!
Az utolsó pillanatban
homorít a sikoltó égbolt,
glória nélkül áznak az angyalok.
Földből falak nőnek, kerítések,
tonnasúlyával nyög az éjszaka.
Korlát közé szorult jel, kétely,
könyörtelen határt szab az esély.
Hangosabban
By oroszlán
12 hozzászólás
Szia oroszlán! 🙂
Jó hatással volt rád a távolmaradás. Már említettem valahol, hogy az emlékeket bizony elő kell szedegetni, előző versed is erre ösztönzött, jómagam is kutakodtam saját dolgaim között.
Hogy ez a vers része-e a az általad említett emlékeknek, az kétségeket hagy bennem, mert nagyon mainak tűnik a mondanivaló.
Attól még telibe találtál a sorokkal. 🙂
Nagyon szeretem verseid. Egyéni stílusod van, egyéni képalkotásokkal.
Akadnak itt kivételesen erős, ütős mondatok. Nagyon mély a lelked, ez minden írásodban tisztán látszik.
Köszönöm, hogy bogozhatom lelki világod.:)
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Foglalkoztatott a bevándorlási hullám témája, mióta csak elkezdődött. Nekem mindent át kell élnem, hogy azt meg tudjam írni. Így történt, hogy amikor utaztam az állomásokon láttam kisebb nagyobb csoportokban menekülteket. Volt közöttük jól öltözött, volt szegényes, gyerekes csoport.
Tegnap írtam ezt a verset. Nincs minden mozzanat benne, (nem is lehetne) de remélem a lényeget személyemmel együtt sikerült átadnom.
Örülök nagyon, hogy így vélekedsz a verseimről.
Szeretettel láttalak nálam: Ica
Kedves Ica!
Verseid utánozhatatlan egyéni stílusban készülnek. Mindig örömmel látok neki az olvasásnak.
Rendkívül érdekesek a szavak, a hasonlataid, tömören, érthetően adod elő.
Mindig szeretettel és érdeklődéssel olvasom: Kata
Nagyon örülök és megtisztelő kedves Kata, hogy szereted a verseimet.
Igyekszem tömören írni és úgy gondolom, hogy a szabad versnek, ha nem éke a rím, akkor a szóképek helyettesítik azt, hogy irodalmi értéke legyen.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Kedves Ica!
A gyűrött sóhajok, a lehasított lélegzetek, a sikoltó égbolt s így mind együtt egy nagy segélykiáltás… Esély, az esélytelenségben…
A lélekig hatolnak soraid. Nagyon ütős, jó vers. (mint mindig) 🙂
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Hálásan köszönöm kedves soraidat, nagyon jólesik, hogy értékeled mindig a verseimet.
Szeretettel ölellek: Ica
Kedves Ica! "Ugye megírod, és nem lesz majd titok" – ez a Radnóti verssor jutott az eszembe, ahogy olvastam. Tedd is meg mindig, mert valakinek meg kell tennie! A figyelmeztető szavak még talán időben érkeznek! Üdvözlettel: én
Kedves Laci!
"A kutyaugatás nem hallatszik az égig" Ez egy régi közmondás, de reménykedjünk.
Köszönöm a biztatásod.
Szeretettel üdvözöllek: ica
Kedves Ica!
Hihetetlenül jól ábrázolod a lelki gyötrődést, azt a lelkiállapotot, amikor úgy látszik, hogy nincs már semmi remény semmire…
Gratulálok! Klári
Köszönöm Klárikám a gratulációdat.
Csak reménykedni lehet, hogy megoldódik.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Nagyon jó vers, de hisz minden versed nagyon jó, szeretem őket.
A tartalom megfogott, és elítélem a kerítést, de erről többet hagy ne írjak, mert így is a plafonról jöttem vissza.
Üdv: harcsa
Kedves József (harcsa/
Felháborító, fájdalmas.
Erőtlen szóval is küzdeni kell.
Köszönöm, hogy itt jártál. Üdvözlettel: Ica