Asztal előtt ülök,
papírkupac rajta,
minden lapra írtam…
Egyik sem akarja
visszaadni nekem,
amit rájuk róttam,
egész éltem gondja
van most elmúlóban.
Nem tudom a jövőt,
csak a múltam éltet,
az hogy holnap mi lesz,
már nem az a lényeg.
Szeretnék egy kicsit
még élni a mának,
addig, amíg lehet,
hogy érezzek, lássak.
Megmártózni kicsit
mámoros reggelen,
csendes lustaságban
hagyva, hogy így legyen.
Ki tudja hogy hányszor
virrad még rám hajnal,
hányszor látok álmot,
amely megvigasztal…
9 hozzászólás
Ha a "múltad éltet" az egy olyan kincs ami nem mindenkinek adatik meg!
Tetszett hangulatos merengő versed!
Barátsággal panka!
Kedves Panka, köszönöm szépen, hogy ismét olvastál.
Igen, elmerengtem, de mint mindennek, ennek is oka van…
Barátsággal: Tibor 🙂
Kedves Tibi!
Nem is tudom miért áll közel hozzám ez a gondolat, talán… kell időnként az a "csendes lustaság" is. No meg a papírkupac! :))
Szeretettel: pipacs 🙂
Igen kedves Icuka, jó lenne, legalább néha egy kis lustaság…
Az élet minden szépsége mellett elrohanunk, utána viszont már késő sopánkodni. Aktuális most nekem ez az érzés, ez a hangulat.
Szeretettel: Tibor 🙂
Végig tartottad a ritmust, zseniálisan!
Köszönöm szépen baráti szavaidat és értékelésedet, kedves Csaba.
🙂
Szia!
A hangulatunk nagyban befolyásolja napjainkat. A múltban való merengés kellemes lehet, amennyiben megteremtjük hozzá a pillanat élvezetét. Kívánom legyen szép. Abból erőt lehet meríteni a mában, a holnaphoz.:-)
Szeretettel:Marietta
Nagyon szép gondolatokat fogalmaztál meg kedves Marietta.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és értékeltél.
Szeretettel: Tibor 🙂
A múló gondok, bárkit felvillanyoznak. Bár a verssorok döcögnek, nem folynak egymásba simán, talán épp úgy, ahogyan a múltból a jövőt elképzelni véled.
Tetszett a versed.
deb