Harctéren Évával meztelen

A teremtés napjai után
(Harctéren Évával meztelen)
(2014)

Fennköltségem igaz pillanatában
Golyó ütötte testem lyukában, valódi
Ürességem Ádám bordája, ürességébe
hull a jelen igaz jele,
a nő letépett almájának üres helye minden jele

Az egyik teremtési napon teremtett jel

Golyó ütötte testem lyukában
Előjött egy pillanatra, mint előtte hosszú életű,
világom, úgy mint érzelem, de már nem úgy él
lüktett mindenemben, csalódtam, és már nem is láttam szépét
Csak fáj, és fáj a nem is szült helyén
most golyó ütötte lyukamban
a halhatatlan szép, csábító vágya
a valódi kétségbeesésemnek, ára van,
ára életemnek másik hosszabb oldala
Az hogy igaz, mégsem létezik, az szép védő angyal,
Rövid élet hosszabb élet valósága,
akkorra mikorra megértettem őt, az első férfit és a nőt
már törött szárnnyal zuhantam, szép zuhanás egy angyaltól

Be szép, be szép, mikor még nem is látszott
létezésemben fájdalmam
Csak a golyó ütötte testem lyuka.
Abban felejtettem őt a nőt, mikor elfelejtettem
hogy csak abban léteztem.

Egy másik teremtési napon

Anya meztelen megvan bordám!
Anyaszülten igaz, szép mesében valós vége felé
Hihetetlen, a végén nem is mese, körkörös az lyukas ege
Úgy nem is hirtelen, és nem sokáig tart
Utána érzed, hogy fáj üressége,
Úgy kellett az nő
a földet követ is érzed
A kő, a föld, az veled ütköző fájdalmában kiált,
Már nem is szépek mindenedben csúnyák, összetörtek
Nekizuhansz, kárt csinál tested, káros tested
lelkemben lyuka, ami hosszúnak tűnt, most lyukas
Lyuk melyből csak kiesni tudok, és mint esek
Hiába nézek égre, nő szemébe, bocsánatot kért.
Nem tér vissza szépe, a természet adta ugyanaz
Ej ha ez a hely sem mese, a vesztett helye, egy új szépség nélküli
megsemmisülés helye, valósága szép nő, szép nő almája íze
a harctéren golyó ütötte, golyó ütötte testem lyukában íze,
Úgy kellett, úgy kellett az nő.

Az teremtés egyik utolsó napján

Még jel nélküli napon
PHONIX zuhant
Meztelen tisztán, a nő is vele volt
sokan látják meztelen,
Urunk szeme láttára
Szégyenünk szeme láttára
Régóta térdre borult meztelen
Bőröm sebére bőröm sebére
Természetes törvények szerint
Fizikai törvények szerint bőröm sebében
Nem látom, nem hallom, csak értem jött
Ilyenkor zuhan
mesékre kódolt érzékszerveim élnek, tudnak róla,
úgy látom, halom, mintha tapintanám édest
Ami álom, álom alma
Rémálom édes íze, most golyó ütötte lyukam,
pillanatnyi valósága íze..

Nem én támadok fel, és nem is én égek
Meztelenül lettem nehezebb, mint
Kő és föld pora, nem könnyebb első bűnbeeséstől
egyre nehezebb valósága, többen egymás mellé esünk
az elképzelhetetlen igaz, egy másik világ eseménye
Bőröm lyukas sebe, és már nem is látom
mellettem a következőt
Sietve vész a szép a nő teste
Szép! Oh az ártatlan!, Nem hív többé magához
nem az enyém, az újabb következő seb sem enyém
kétségbe esett, nem is engem visz magához, ellenállhatatlan teremtés bősége
S én csak hagyom, hagyom életem, életéért bűnbocsánatot kérjen.

Átütötte testem
Ürességet sem látom fájdalmamban
Nem látom, csak sejtem meztelen a nőt, almával a nőt
A nőt, mint e világ legédesebb almáját kezébe veszi
megértettem, megértettem miért tette, ő a nő.

De nem tart sokáig az idő, az szépe,
Ismétlem, ismétlem, az teremtési napokat, de most
Térdre kényszerítettek recsegő csontok,
Befogom fülem, látásom borul, homlokomon imádkozom
De most nem látszatért, imádkozom régi imákban is,
mintha másképpen sohasem tudna
Többé talpra állni, törött szárnyakkal testem, üres testéből a nő
Úgy mint sosem feledt kezében a gyermek
Valósága teje édes illata íze, utána kín,
Imádkozom! Imádkozom, tudom igaz
Hitem, hiszek, hisz élek!
Élni szeretnék, háborúk nélkül örök fennkölt,
De a valóság… a valóság!
igaz pillanata….
Bőröm golyó ütötte testem lyuka.

Történelem
(Teremtés után)
Elfelejtett igaz mesének ismétlődik napja,
Törött szárnyas mesékben, valódi
Törött szárnyak alatti mesémben
megtör szárnyam, testem
Ilyenkor mint mindig
Anyaszülten térdre védő angyalnak kényszerülök
Tollak temetnek földbe, nehéz egyre többre
nehezedő tollak, már nem látok robbanó kőporban, nem látom Istent
még nehezebben süllyedek, éppen úgy térdepelve
igazán, mint régi én mesémben, de ma úgy
Mintha soha sem léteztek volna könnyű
Szerelmes éjszakák, oh az szerelmes
gondtalanul elrepült éjszakák!
Az anyaszültre vetkőzés igaz tiszta pillanatában,
Fogant gyermek születése igaz éjszakája.
Nem én születtem akkor, nem születhettem ilyenkor
Mert nekem is, csak egyetlenegy az életem.

Imádkozom! Imádkozom érte
Anyáért, gyermekéért
Úgy mintha sohasem létezne, létezett
létezik újabb és újabb
következő megsemmisülés pillanata, pillanatában, egy újabb.
Törött szárnycsapás fájdalma, törés szakítás pillanata,
a nő által megkívánt alma

Imádkozom! Imádkozom érte!
nem úgy vetkőztem meztelenre,
mint mikor fájdalom nélkül, az első
Szerelem éjszakáján, megláttam őt, a nőt,

Valamelyik harctéren 2014
(Emlékezés Ady Endre magyar költőről – I)

Éjjel van golyó ütötte testem üres lyukában
Testemre írom, látod csillagom?
Szavaid, testemre írom,
mintha már nem is lennél velem
következő pillanatban, észre sem vett lyukamban
ugyancsak te a nő maradsz

kilukadt bőröm testem porlad,
fájdalmát sem érzem, csak hallom, hogy sírsz.
S mint felkaptam fejem, kétségbeesett pillantásom
Látott csillagomat látom, őt látom
… látták már annyiszor hangtalan égen.
Kecses szelíden végig megy az éjben,
nekem is alma alakú égen
Alma ízű ürességében megy végig
Annyian akarják, de annyian annyira akarják őt!

(Rendszerváltozás I).

Olvasom a múltat, amit átteltem, feledtem
Átélem újból, olvasom, vigyáznak rám szavaim,
Nehogy leírjam,
azt amit, soha sem mernék!.
Vigyáznak rám, csak nevetnek, kinevetnek írott szavaim.

Média – Sors
(Emlékezés Ady Endre magyar költőről – II)

Irigy, tébolyult pillantások
Tébolyultak médiában vesztes sorsok,
Megzavarodott arcom, poffont váró, becsapott arc,
nem látható jósolt sorsom
Hisznek, hisznek, elhiszik, nem hiszem
Elég mára egy bocsánat kérés,
Törvénynek illeme, alig látható az eltorzult arca
kegyetlen udvarias sima
Akár semmi, csak egy természetellenes mosoly
Csak én hiszek a pofonokban,
Nem látszanak, nyomai, nyomai
Fájnak, és csak egyre jobban fájnak,
Nem csaptak be soha.

Ókori kegyetlen törvények alapján.
(Emlékezés Ady Endre magyar költőről – III)

Kőszobor szilánkjai, hegyem
Nem én teremtettem, Isteni teremtés
Látszatát, Istentől kapott sziklába vájtak,
Üvöltő szeleket hallok, fájdalmas sírást
Istentől lopott sziklában, csontszilánkban Isten hangját!
Isten igazsága nélkül, Isten engedelme nélkül

Kőszobor szilánkjai hegye,
igazságtalanul ókori törvények alapján,
ma hangok hegye helye
Imádkozom, kilukadt helyén, ürességben
Imádkozom, bocsásson meg az Úr, ha hallom
Bocsásson meg az Úr,
de még ma is tiltakozó hangodat hallom

(Harctéren, Évával meztelen I).
(2014)
Édes meztelenem természet, adta
Melleid, ágyékod, forr, forró meztelen asszony
Nem vele szeretkezzek, de féltem kihűl, félek az angyaltól,
Félek hidegtől, meztelen forrón szeretném,
de az kiszakított alma életét is féltem, nő ízét
az akiért, kit szeretek, amiért tette féltem, amiért élek félek
Csak szeretem, kívánom, az anyatejet is szeretem
Az asszonyt is szeretem, édesem meztelen
De nem választhatom el sorsától azért amiért ad,
Forrón hagyom édesem
Forrón, forrón hagyom, melleit, ágyékát
Tudtam róla tudtam róla vakon is! Nem láttam
Nem láttam akkor!
Az édes asszonyt, nem látom viszont, nem látom többé viszont,
Túl későn, háborútól késtem mikor már
szemem helye ürege is megfagyott
csillagok nélkül sötétedik, múlik, úgy mint az teremtet ideje
amelyre most mindkettőnknek nőnek, férfinak
szüksége lenne.

Rendszerváltozás II
(Emlékezés Ady Endre magyar költőről – III)

Magammal ütközöm, bennem törvényekkel
Mindazzal, ami nem emberi, emberként mutat
Istenre Istenként mutat!
Magammal ütközöm, állbaráttal, jótevővel
Nekem már úgysem ártanak, magammal ütközöm
Magam sebei, sebeim hegei, hiába tiszta a bőröm
Nem tudom kimosni magamból a kárt
Nem mutattok magamra, nem mutattok senkire
Ne ártsak senkinek, csak ne ártsanak senkinek!

(Emlékezés József Attila magyar költőről)
Szavazóknak (Inka áldozatbemutatás)

Féltem őt, őt és a holnapot… nem igazi napfogyatkozástól
ha nem látom arcát nappal, ha nappal fáklyával kezemben
egyszerre csak éjbe borul, megbotlom,
elvesztem nő kezét, gyermekét kísérő anyát,
Kinyitom szemem hiába,
tovább botlok, nem találom
csúszok, botladozok a piramis tetejéről
látszatért lehajított szívekben
Oly magasban vannak, még élők
Isten diadala tetején, mint emberek
De idáig sem ér hangjuk,
Sem a szíve kitépett, nem emberi hangja
Nem hallgatok jósra, félrebeszélőkre,
egyre többen élnek mától holnapomban
De ha megérem a holnapot,
holnap lehet, de csak ha fogom, és nem vesztem el
a szeretett kezemből kicsúszott kezét,
és ő elvesztett mindenét,
és fáklya nélkül is látok!
Hinni fogok áldozókban! Csak nap sem látta piramisok
Ne lenének, ne legyenek többé piramisok,
árnyékában épülő, még több inka piramisok.
Oly magasak hogy lentről
sem hallani sem látni nem lehet
Hogy mi is történt valójában odafent.

Vértanú

Stremény Géza magyar szobrász (Budapest Mező utcában felállított
Színház című szobor – 2004) alkotásáról.

-Ej ha! Ni a kaszás!
Karcsú női bőrben, még tegnap férfi, csontváz kaszás
Görl kalapos táncos lábú szexis kán – kán nőben
-Ej ha! Ha ez a kaszás! Micsoda nő!
Halhatatlan fattyújának micsodája. Nem Éva bűne az élet!
Térdelő karcsú testén duzzad mellbimbója,
fénylő szemében csábító almája, eltakart vaginája
Élve kúszik életért, azért aminek ára halál, bocsánatot kért.
Ej ha! Ö? Nemre Te – sem Ádám! Te is? Kívánod Évát?
Csak fejem, fejem lenne helyén!
Tegnap még férfi, csúf váz! Nemsokára piruló vas!
Vasszilánk, vírus, atom támad belőled
Üres ágyék alja, semmiség csábít,
alulról kívül maradt szerencsém,
nő farán, négy levelű lóherén
Csak fejem, fejem lenné helyén!
De ha most is, oda beleejtesz!,
Ürességbe ejted, melyben neked is a fejed vész,
– letépem életért, újabbért suttogja Éva
Robbansz kaszás, fénytelen üres teremtett, sehonnai asszony szülte!
Végleg eltűnsz! Ha leejted fejem!
-Csak tartsad még fejem, nem üres levágott fejem!
Gyermek fogan nemsokára!
Nem hajlottam én sem meg előtted! De az alma is fogy!
Ej ha! Ha ez a bűn is, a régi pokol helyéről való,
ugyancsak az régi pokol helyére való igaz!
-Ni a kaszás!
Semmit sem változott népmesében,
népmesének való igaz meséjében
Kezemben a sors, halál akarata, sorsa is,
Fejemet lehajlítva, egy újabb
Letépet almát, fogok tenyerembe,
frissen duzzad, kívánja őt,
letérdelt bűnbocsánatában, érik be csábító nő kezében
-Csak tartsad fejem, tartsad továbbra is levágott fejem,
nem hajlottam meg előtted, csak amíg elveszem az almát,
-Csak elveszem!- Sosem lesz tiéd!

Régi énekek versek, új média törvények.
(Emlékezés Nichita Stanescu román költőről).

Ének, vagy vers? Dal hulláma tengeri viharban zúg,
Ha gyengül végtelen,
csigában búg, utána ha hallgat,
nem sok ideje marad csendben,
látható szavak vésődnek
Utána porrá tűnnek, de még mindig
Emberek futkosnak, zajban, pórban robbantanak,
Természetellenes ábrándok, váltói
ütnek, vésnek, nem sok idejükben
sziklák omlanak zajjal,
géphang, üvöltés sírás, madár ének, férfi testéből
Elérkezett idejében, anyanyelvért
hajadonnal hál,
Gyermekét szüli az anya, zajban összeomló hegye fokán
A maga csendjében, élve marad
végtelen ősi hagyomány törvénye szerint
Mindenkinek megbocsájtva szül
Mint ének és vers
Anya és gyermeke oszthatatlan
anyanyelvű énekében együtt, egyek
.
Félnek egytől, látják, halják… nem váratlan eseményt,
Szétválaszthatatlan esemény
Földön fogant fosztott, anyja nélkül
Nem sokáig marad csendben
anyatejből anyatejért
Kézből – kézbe,
szájról szájra, fájlról fájlra
énekükben igaz,
Időkön át, időn át
Az anyák is, gyermekért mernek szülni
Csak jönnek és jönnek, mernek
köztük, közte marad az oszthatatlan
lessem, lessem, úgy is halhatatlan, hallom
Felfelé, felfelé keresem
szikla hegyén vár a hajadon, de úgy,
ahogyan énekben az megvan írva.

Igazi érték.
(Emlékezés Radnóti Miklós magyar költőre).

Megmondhatja azt valaki, ki ha számol mennyi most az idő?
Órám ideje, időm időd, csillagok élete, milyen a föld színe?
Megmondhatja azt valaki számvetett, mikor látott utoljára olyat, ami most is van, de amiről úgy látszik, megint megfeledkeztek
Vagy azt hogy áttelted az időt, vagy azt a sok percet, amin már sokan mások keresztülmentek
Megmondhatja azt valaki, hogy olyankor, mennyit ért az idő, a föld, az élet
Mikor minden akkor jut eszedbe, mikor örökre megtanulod mi érték, és mi a szép.
Vajon kinek juthatott akkor eszébe?
Milyen volt az idő, milyen színű volt a föld, egy rémálom valósága
hihetetlen tettek valósága középében, golyó ütötte lyuk közepében.
Ami nem tarthat sokáig, nem tartott sokáig. Életemet adtam érte.
Csak úgy lelőtték, úgy mint nem is embert.

(Harctéren Évával meztelen II)

Ó te kedves tested ismerem, nem elég
Ó te édes, izgalom és báj nem elég,
Kellesz, kellesz, nem elég
Csókod hold fényében nem elég
Élvezzünk! Forró bensőd, lüktet, lüktet
És szívem vére már nekem sem elég, ó kedves nem elég.
Több napra, napos évre, napos éveken sem fogy,
kevés holdfény, az a kevés fény, folyó véremé fogy.
Az a kevés…. túlvilági öröm marad
Anya megszülte gyermekét,
Túlontúl, túlontúl új alma nő
Itt csak várlak, várlak
hiába várlak.