Hármunkért

Szótalanul állok nézve téged,
aki oly nagyon szeretsz engem min-
denkor, mint idő a reményeket,
aminek éledező álmain

érted vagyok, neked mindenedül
át az éveken. Sokszor így érzem,
ki velem vagy, s nem vagyok egyedül,
mert vagyunk egymásnak, és Te nekem.

Akikben él a vágy a Teremtő felé,
kitől kaptuk mi törődőn egymást
az éveken, ki lett mindenekké
nekünk e mindenben. Kik semmi mást

nem akarunk csak vágyaink szívén
éltetni a Benne való reményt.
A Benne való létnek mindenén
érezni az élet kötődését,

érezni nekünk a mindeneken át
reményül, és éreztetni másban
az életnek egyetlen irányát,
hogy mi megtaláltuk azt egymásban,

amit kerestünk a lét ünnepén.
Mert nekünk megvan mindenünk vele,
nekünk nincs olyan: "tiéd és enyém".
Nekünk Jehova Isten a mindene

a bennünk létező valónak ott,
ahol tudatra ébresztett éve-
ken át az élet minekünk vallott.
Mert kerestük Őt, ki a mindenek

mindene lett a vágyainkon át
bennünk. Őérte küzdve szíveink-
ben, keresve rejlő akaratát,
megadva neki azt, mi bennünk ring

dalaimba írt kötődésekül
hozzá az éveken, e mindenben,
mi szíveinkben sohasem enyhül,
ki nekünk az életen egyetlen

valóság. Egyetlen érezhető
vágy, Édikém, nekünk mindkettőnkért,
s a létezésért. Ő a Teremtő,
ki rejléseinkké lett mindenért

e mindenekben olthatatlanul,
azon jósága javai szerint,
melyben oly nagyon hiszünk, valóul
találva meg ezen világon mind-

azt, amiben reményeinkért él
bennünk Őérte minden boldogsá-
gunk. Minden késztetésünk, amelynél
nekünk fontosabb nincs. És én hozzád

általa kötődöm olyan nagyon
e mindenségben, aki kincsemül
vagy nekem, és én mindenhol hallom
s látom azt, ki vagy nekem egyedül,

vágyaimnak egyetlen reménye
ünnepül e létezésben. Érted
ébredve a hajnal minden fénye,
aki mindenkor velem dicsérted

Őt, a Mindenható Istent, kiért
élünk. Kiért ott él vágyainkban
a velünk való törődéséért
sokszor hallgatagon. Hol egymagam

sosem vagyok, mert benne élek én,
aki oly félénk voltam mindenkor,
könnyeimen keresztül kinézvén,
aki Őt meg nem láttam annyiszor.

Mert vak voltam ködén a lényegnek,
ködén a rejlő akaratnak ott,
ahol sejtések között már végleg
eltemettem magam azon áldott

éveken, amiért születhettem
neked, Édikém, ami nekünk lett
az éveken valóságként, minden
a mindenekben nekünk Teveled.

S Őérte, a Mindenhatóért, ki-
ért élünk, és élnünk megadatott,
Ő a lényeg a mindenben, aki-
nek köszönöm az egész megkapott

létezésed, ki oly elevenül
érezlek magamnak, ki érte élsz
velem oly régen. S bennem nem enyhül
mindaz, amikor általam remélsz

benne, és én teáltalad írva
át az éjeket, érte remélek
követve szavát bírva és sírva,
ki élek általa vele s veled.

Ki beírta bensőmbe tollával,
amit én mindenkor lemásolok,
akit rejtekében e szív megvall
dalain, akiért majd felragyog

a mindenség örök reményein
mindenkinek az ismeretlenség-
ből előállva érte könnyein,
akit dicsőít minden dicsőség.