Hatvan felé az ember belegondol,
jó úton járt-e , volt-e buktató?
Elég volt-e a jóból és a rosszból?
Volt-e valamilyen útmutató?
Élete felén túl, hatvan előtt,
igazán reméli, jó úton haladt.
S ha tündér mellékutaknak bedőlt,
végül mégis a főúton maradt.
Hatvan felé vidám volt az élet,
de nem hiszi már a bölcs meséket,
s nem szól neki fanfár, nem zeng a kardal.
De egója így sem szenvedett kárt.
A bizonyosság, hogy jó úton járt:
Hatvan előtt ott volt Aszód és Kartal.
1 hozzászólás
Abból is látszik, hogy jó magam is (igaz csak megközelítőleg sem) hasomló pihent elmével bírok, hogy a vég csattanót, már vártam, és nekem oda is kívánkozott!
Nagyon remek szonett!