Egy kósza felhő záporozni készült,
bágyadtan táncolt pár jegenye levél,
ezer szárán suhogott a kalászos búzatábla,
s megtört a zöldje vérpiros vadmákok
kormos szemén.
Emlékszem hatvanöt rekkenő nyarára,
lenn csatangoltam a kanyargó pataknál,
fürdött a lelkem a tiszta égi kéken,
és néha már tűnődtem titkos szép igéken.
Szabad sörényű ifjúságom
merre vágtattál gyenge ágon?
Ó, tudom nem jöhet soha több olyan nyár,
sosem lesz már oly illatos semmi nektár,
de kilencszázhatvanöt
emlékeimben örök,
vénülő szememben itt maradtál.
4 hozzászólás
Kedves Santiago! Szép emlékezés. Hatvan ötben csak hét éves voltam, valószinű, hogy nagymamámnál nyaraltam falun és egész biztos, hogy nekem is szép volt akkor a nyár, csak, nem igazán emlékszem rá. Tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves szhemi!
Én 12 éves voltam, és nagyon szép nyaram volt.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdvözlettel. santiago
Kedves Santiago!
Látom a szemem előtt a szép nyaradat! Tetszik a versed! 🙂
Ildikó
Szép emlékezés.
Visszamentem én is 65 nyarára 🙂
Vox