Hazám

A fűerdő rengetegében aprócska fény,
foszforeszkáló piciny szikraként,
utat mutat annak, aki ránéz.
Mért nem elég?
Nagyobbra miért vágysz?
Miért?
A gyertyaláng a szózuhatagban,
a maradandót megalkotta,
értelmet adva annak, aki elolvassa.
Miért nem elég?
Miért vágysz hatalmasabbra?
Miért?
Az ég haragja utoléri nagyravágyásodat,
lesújt, a láng a magasba csap,
mindenhol jajgatás, sírás, elmúlás
Miért kívántad?
Mondd miért, pusztulásukat?
Végre örülhetsz, megszelídítettek,
kalitkába tettek, lágyan duruzsolhatsz.
Miért nem vagy boldog?
Miért?
Mert hallod,
ahogyan a fahasáb nyögi a kínhalált?
Kegyelmezzetek!
Vizet, vizet!
Adjatok vizet!
Miért az neked?
A víz a végzeted.
Miért könyörögsz?
Oltsatok, oltsatok, oltsatok, el!
Miért?
Mert ingoványos talajra tévedtél;
egyet léptél,
érezted a mocsár kénes bűzét
második léptedre süppedt alattad a láp
harmadikat léped elnyel,
magába szippant az a rettenetes fekete nyák.
Kezeddel még kapálódzol,
csodára vársz.
Az Isten megáldjon édes, gyönyörű hazám!