Sötétedéssel
zölddé válik a tó vize,
ibolyaszínbe öltöznek
szerte a hegyek, s
apró házak mentén,
csillogó soron,
völggyel csendben
egybekelnek.
Suhanó vonaton ülve,
ahogy királykékbe
borul a végtelen,
eszembe jut
szemed jeges színe,
arcod karcos éle,
hangod mély rezgése,
világba-kiáltó vidám
nevetésed.
De lassan halványul végre
minden kép fejemben, s
már csak halkan hallom,
milyen volt nevem
ajkadon,
már csak halványan érzem,
milyen volt érintésed
derekamon, s
milyen volt fiatal, felhőtlen
mosolyod.
Elmos az idő lassan,
szívemet gyógyítja,
lelkemet felszabadítja,
de ahogy hegyláncok a
messzeségbe futnak, úgy
gondolataim is olykor a
múltba rohannak,
s hazudhatnám
magamnak,
vagy a világnak,
hogy nem,
de, ha tudnám, melyik
ormon várod
az igazak álmát,
felmásznék utánad
akkor is, ha testem
az út szétszakítaná.
13 hozzászólás
Kedves Hayal!
A versed, amely csendéletekkel indul, majd szunnyadó-ébredő emlékeken át mozgalmat, cselekvést, indulatot idéző igékkel szökik egyre följebb, engem meggyőzött. Számos az a vers, amely tetszik önmagáért, kevesebb, amivel azonosulni tudok és egészen ritka, amit elhiszek. A versedért mint olvasó, s mint embertárs, köszönettel tartozom.
Üdv: Laca 🙂
Laca, Köszönöm a velemenyed, nagyon kedves sorok! 🙂 Örülök, ha tetszett!
Nagyon szép töltésű vers, nekem nagyon tetszett az építése, ahogy természeti képből jössz befelé és váltasz át a az elképzeltbe, a vágyottba, bármilyen fájdalmas is. A záró képről külön is: nagyon szép ez a bevehetetlen orom – metafora, vagy inkább már allegória, mert a mélységeiben több tartalom is felsejlik. Annak ellenére, vagy az mellé is rendkívül megragadó, hogy a zárókép a maga feltétel nélküli áldozatával leüt teljesen.
aLéb
Szép, mint egy festmény, és a festő a tájban a saját emlékképeit is felvillantja.
Üdv: Kati
Kedves Hayal!
Hazudni lehet, de magadnak soha ne hazudj.
Figyelni kell a jeleket, hogy mibe kapaszkodhatsz.
Aki nehézzé teszi az utad, az nem igazán szeret,mert aki szeret, az segít, és a hátán visz fel a sziklán.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa, örülök! Köszönöm a velemenyed, jo volt olvasni a soraid:-)
H.
Kedves Júlia!
Ilyen érzéseket vált ki az igaz szerelem.
Elgondolkoztató.
Szeretettel olvastam:
Kata
Kedves Júlia! A színek, hangok sok emléket felidéznek, még ha azt hisszük is, hogy már feledésbe merültek. Aztán valamely emlék olyan élesen, tisztán jön elő, hogy szinte újraéljük, fokozottabban, mint a valóságban történt. Nekem ezt érzékeltette a vers.
Üdv: Kati
Szia Hayal! 🙂
Nem hazudtál, és mennyire jól tetted!
Nagy ereje van a versednek, ezt segíti a felépítés is.
Tetszik, ahogy egyik hangulatból átvezetsz a másikba: a kezdeti nyugodt természeti képtől a zaklatottságával ütő befejezésig.
A tér-idő párhuzam szépen támasztja alá gondolataidat.
Az átélésben csak az zavar meg, hogy az "s" kötőszó több helyen is a sor végén van, ezzel megbontja az egységet, mivel az már a mondat másik feléhez tartozik. Néhol akár el is hagynám, vagy itt-ott lehetne "és" is belőle. A szótagszámok nem befolyásolják, mert szabadon írtad a verset, viszont a mélységéhez sokat tenne egy ilyen átgondolás.
Jól sikerült vers. Köszönöm, hogy olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Hayal!
Akár táv-kapcsolat, akár régi szerelem érzése, remekül megírtad!
Gyakran érzünk hasonlóan, vágyakozva valaki iránt.
Gratula: Fél-X
Kedves Fel-X; ez inkabb egy remenytelen szerelem volt…sajnos. De ahogy a versben is irtam, lassan gyogyulok…:-) Köszönöm, hogy irtal!
H.
Hazudni valóban lehet, de főleg magunknak nem érdemes…régi igazság ez.
Szép természeti képekkel festetted meg az érzelmeidet!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszpönöm Ica a velemenyed, jo, hogy itt jartal!
H.