Naiv kis szíved bátran bízott,
Hazug szavakat nedűként iszod.
Mélyen a szemedbe nézve mámorít,
Csendben a szíved darabjaira őrli.
Szétszórja porát, akár a hamvakat,
Végig tapos rajta, gyászra se méltatja.
Nincs ki a porból teremtene,
Hiába a szó: -porból lettem, s porrá leszek.-
Ez csak egy mítosz, egy legenda, egy mese,
Ócska kis remény a sóvárgó nincstelennek.
A sorsod Te választod, tedd helyesen,
Azt kapod majd végül, amit megérdemelsz.
2 hozzászólás
Kedves Anita!
Nagyon igaz, amit írsz. Bátor vagy, kimondod, hogy az életben az isten mítosza csak mese. De tudnod kell, nem becsapás, az ember természetes igénye, hogy legyen hite.
Sajnos, nem teljesül a leghőbb vágyunk, sosem azt kapjuk, amit erkölcsi érzékünk szerint megérdemelnénk. Nincs korreláció a jótett, és a jutalom között.
Örülök, hogy olvashattam versedet!
Üdvözlettel,
Janó
Kedves Janó!
Nagyon örülök, hogy több szempontból is lehet értelmezni a versem.
A második versszak valójában egy szerelemben teljesen összetört szívről szól. Sajnos akit így összetörnek abban nem hisz, hogy képes lesz bárki begyógyítani a sebeit (szívét újrateremteni). A szerettek folyton mondják, majd jobb lesz, s ez akkor "egy mítosz, egy legenda, egy mese". Sokan egy ilyen csapás után rossz útra tévednek, alkohol, drogok, esetleg erkölcstelen lesz másokkal, ahogy vele tették. Erre int az utolsó sorom, igazából Istenfélsz, "azt kapod majd végül, amit megérdemelsz", a végítélet napján.
Na ez egy valódi verselemzés lett 😀 az már igazán nagy szó.
Köszönöm, hogy megosztottad velem, Te hogyan érezted át a vers olvasását.
Szép napot!
Anita