Sziklának születtem,
hegynek oldalába fagyva,
viselve emberek alkotta
kifeszített vasláncokat,
s olvadáskor tengernyi
havat magamról lerázva
sodrom el, ki
nyugodt álmomat
erővel megzavarta.
Gleccsernek születtem,
két csúcs közé éket verve,
végtelen kőtengert
jégmezővel beterítve,
s lelket törő
fojtó szorításom csak
napsugárral enged,
s hasadékomba ejtem,
ki szilárd útját elvesztette.
Hegyvilágom,
szabadság-világom,
hiába zordságod,
dörgő morajlásod,
már lelkembe fagyott
a szerelem kép,
utamon a félelem már
nem kísér, hisz, ha
be is temet egyszer
a vakító fehérség,
tudom, hogy szívemben
túlvilági boldogság élt,
s istenem mosollyal
húzta rám hegyoromnak
kristálytiszta hóleplét.