Hiába fáj, hiába szúr,
amíg csupán a gőg az úr,
saját nyakunk mi vágjuk el,
utána senki sem felel
az elveszett reményekért,
bolond egónkba ennyi fért,
az ár fejünk fölé borul,
hörögve, zúgva egyre dúl,
elontja vágyaink nyomát,
amint tarolva vágtat át.
A Föld velünk tovább forog,
de már mogorva burkusok
a lelkeink begyűjtik ím,
marad nekünk a puszta kín,
fogunk vicsorgja ütlegét,
előle futva szerteszét
dobál a sors, a rettenet,
mi egyre-másra csak követ,
legyőzi megmaradt hitünk,
ha volt, de mára messze tűnt.
Hiába fáj, hiába szúr,
tüdőnkbe szürke por szorul,
az óceán pezsegve forr,
miénk csupán e balga kor,
magas maradt nekünk a tét,
a perdülő rulettkerék
orozva vitte mindenünk,
azóta nincs se benn, se künn,
az égre gombafej borul,
hiába fáj, hiába szúr.
5 hozzászólás
Kedves Imre! Igazságok vannak a versedben, de ameddig az emberek el vannak vakulva, vagy félnek, addig sajnos nem változik semmi! Barátsággal. santiago
Köszönöm, hogy olvastad, kedves santiago.
Talán maradt kiút a reménytelenségből.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
Sokszor csodálkozok,hogy naponta hozol szebbnél szebb írásokat!
A Múzsad nagyyon bökezü hozzád!
Gratulálok sokatmondó,aktuális írásodra!
Barátsággal:sailor
Szép estét!
Kedves sailor, örülök és köszönöm, hogy olvasod őket.
Barátsággal, Imre
Vasárnap délelőtt egy könnyed versre vágytam. Kaptam helyette egy komoly, ütős, gondolatébresztő költeményt. Köszönöm, hogy megírtad, köszönöm, hogy olvashattam mai korunk szomorú tükörképét.
Üdvözlettel: Melinda