Hiányod,
Mint lélegezni vágyó
fájdalmas kis űr,
Kiabál lelkem pontjain,
Ha neved elvétve
Eszembe ötlik.
Hiányod,
A csonk testecske
Rángva zokog
Mint rossz gyermek
anyja mellén,
Átkoz,miért mosolygok.
Hiányod,
gyilkos
Ki szerelmesét öli.
Régmúlt rossz árnyakkal
Sajgó szívét elfödi.
Hiányod,
Feledném.
De feledni nem lehet.
Régi csókok
bús lidérceivel
szenvedek.
Hiányod,
Lelkembe égett
akaratlan rágalom,
Csókban született
züllött fájdalom.
Hiányodtól
Bús órákon könny fátyolos
lesz szemem,
Hiányod mindig felidézi….
Mi az, hogy szerelem.
4 hozzászólás
Nagyon tetszett, szívbemaró… Hiányod, lelkembe égett, akaratlan rágalom…
Köszönöm..:)
Nagyon szép lett, a lezárás még sokáig csengett elolvasás után a fejemben.
Oliver
Köszönöm Oliver.:)
Szerintem jellemző az én versírásomra,hogy mindig a végére hagyom a csattanót.:)