Hiányzol (Bárcsak újra itt lennél)

Régen történt az egész és el is múlt,
Visszatért az emlék és újra felgyúlt,
Most ez az érzés lesz szabad,
Magával sodor, elragad.

Még mindig hiányzol, bár itt lennél velem,
Megtört élet s emlék az, mi maradt nekem.
A hangod hangja boldogított engem,
Te tetted szabaddá béklyós lelkem.
Munkás kezed melengető, élted nem felejthető.
Galamb lelked repdeső, pótolhatatlan benső,
Elbúcsúzott végleg ő, emlékemben ő dicső,
Megelevenedik minden kép, ő maga még bennem él,
Minden emlékünk csodaszép, bárcsak újra itt lennél.

Régen történt az egész és régen elmúlt,
Örökre bennem élsz, várj e világon túl.
Én mindent megadnék, egy együttöltött pillanatért,
Bárcsak újra itt lennél, s minden olyan lenne, mint rég.
Az lenne nagy ajándék, ha mondhatnám, hogy: ’Visszatért.’
Bárcsak újra itt lennél, de nem vagy, mert hívott az ég.

Hiányzol, hiányzol, minden emlék fellángol,
Az érzés, hogy elvesztettelek éget, mint a pokol.
Visszahúz a béklyó, Együtt volna újra jó.
Felfedeztünk, minden jót, Végig jártuk sok folyosót,
Mi a végén elvezetett, Oda, hol rád már, rád már vártak,
S számomra elveszett, Ki nekem fontos volt, ezért tőle elzártak.

Még mindig hiányzol, bár itt lennél velem,
Megtört élet s emlék az, mi maradt nekem.
A hangod hangja boldogított engem,
Mert te tetted teljessé lelkem.
Lágy kezed melengető, élted nem felejthető.
Galamb lelked repdeső, pótolhatatlan benső,
Elbúcsúzott végleg ő, emlékemben ő dicső,
Megelevenedik minden kép, ő maga még bennem él,
Minden emlékünk csodaszép, bárcsak újra itt lennél.

Régen volt az egész, s talán el is múlt,
Minden próbálkozásom, porba hullt,
Hogy visszakapjalak,
Régen volt az egész, számomra el nem múló,
Mert emléked újra s újra felgyúló,
Hisz amíg élek el nem hagylak…