Két órám, alig százhúsz percem
Még csókod ízét elfelejteni is kevés volt
De már úgy hiányzol, kedvesem
Szívembe pecsételte szívedet a hold,
Aki elsőként értette meg hármunk közül
Hogy az este egy szerelmet ad nekünk örökül…
Bár itt lennél, és nézhetnélek:
Nincs is ennél édesebb igézet!
De nem vagy, s engem emészt a magány
Miért vágyom rád? örök talány
Csak érzem én, hogy egy szavad többet jelent
Mint ha valaki nekem ígérné a végtelent.
Hisz Tőled, ó csak Tőled meg is kapom!
Elég, ha ujjad végigfut arcomon,
S kacajod felhangzik a hold alatt,
Ajkad engem keres…
Nagyon hiányzol, kedves
Három nehéz nap, míg újra láthatlak
Hiányzol, kedves
By Suhanó
2 hozzászólás
Mira!
Hogy' tudtad szavakba önteni? Megfogtál – teljesen azonosultam a verseddel! Hál'istennek érzelmihelyzetemis biztosítja ezt 🙂
A versben itt-ott szavak miatt, mintha kicsit klisés, hétköznapi lenne – ám akkor hirtelen belém vág a "szerelem" s meglátom a szövegkörnyezetet és a képeket, melyek elragadnak!
Gratulálok hozzá! A párod nagyon szerencsés! – Én is így érzem magamat! 🙂
Kedves!
Ugye milyen szívszaggató a távolság,
még ebben a kis országban is!
Főleg ha szerelemről van szó, még a
centimétereket is megszüntetné az ember,
saját maga és a szeretett ember között.
Kitartás!
Üdv
Szirom