Teli van érzelmekkel, s meg akar halni,
Egyetlen percért a szívembe marni.
Hullani fog ajka, s míg érzi, hogy félek,
Csak egyetlen bánatot remélek,
Hogy értsem miről beszélek.
Hisz átjárta már testem, s nem én írok,
Teszem amit mondok, s bármit kibírok,
Hisz félelmetes erő ez, miben ha nem hiszek,
Félek a kételybe mindent magammal viszek…
De nem akarom! Hisz ez kell nekem,
A szűkös kanyargós végtelen.
Az átjárhatatlan utak szürke tengere,
A magány ezüstös fénylő fellege.
A múlt kísért, s a jövő hív,
Mindent ért,s lát a szív….
3 hozzászólás
Nagyon tetszik a vers ,remek a téma .szépen kidolgoztad.
Köszönöm kedves szekelyke, örülök, hogy benéztél 🙂
Kedves Sziszi!
Érdekes vers. Kettőnek is megfelelne.Igazán a második versszak tetszik.
Az erő és a tett vágy és jövőbe vetett hitt miatt.
Ági