Hold-leány

Sápadtan világít
tavaszi telihold,
hozzám az estében
fényével lehajolt.

Simítja arcomat,
szelíden mosolyog,
aggódó árnyakkal
köröttem imbolyog.

Ó, kedves Hold-anya
vígasztalj engemet,
vidítsd fel csüggeteg,
megfáradt lelkemet!

Velem vagy sok este,
vigyázóm az égben,
nem hagynál magamra
itt, a sötét éjben.

Voltam én Nap-leány,
fényesen csillogó,
embernek, állatnak
szívébe ragyogó…

Éjszakának árnya
vagyok én régóta,
kedves, szép telihold,
te társad azóta.

Eltűntek a fények,
itthagyott mindahány,
lettem mára csupán,
mélysápadt Hold-leány.