A Hold a téli táj felett világol,
ezüstsugárt bocsát alá merengve,
aligha fél az éj rideg fagyától,
akárha angyalok világa lenne.
Kerek szemét a háztetőkre vetve
vigyázza álmaink sorát alatta,
lehet, ma társalogni is szeretne,
ha volna most, ki véle szóba állna.
Kiáltanék felé, de hangom árva,
nem ér fel oly magasra, hogy megértse,
csak állok itt a szívemet kitárva,
talán eléri lüktető verése.
Hiszem, hogy ott, a téli éjszakában
a válaszára nemhiába vártam.