Holdfény alatt jár a kedvem
Átölel az ismeretlen
Mosolyogva, önfeledten
Holdfény alatt jár a kedvem
Ezüstös fény, lassú lobbal
Szememben fénylik, holddal
Lírikusként meg meg szólal
Ezüstös fény, lassú lobbal
Bátortalan kezem érez
A távolság hozzámérhet
Gondolhatok ezer szépet
Bátortalan kezem érez
Tegnapokról suttog a csend
Milyen sötét volt itt benn
Milyen volt a magány ködben
Tegnapokról suttog a csend
Szeretetem megsimít
Az éjszaka fénye hív
Szemed látni, drága szív
Szeretetem megsimít
Bárcsak karom is simítana
Szívemben így szól az ima
Szeretetet adni igaz
Bárcsak karom is simítana
Holdfény alatt jár a kedvem
Átölellek önfeledten
Nem taszít az ismeretlen
Holdfény alatt jár a kedves
3 hozzászólás
Szép, és jól megszerkesztett verset írtál. Nekem azonban hiányzik, hogy nem foglalod mondatokba, mert hiányoznak a mondatokat lezáró írásjelek. De az én gondom, a döntés az alkotóé!
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm szépen a kommentet. Az írásjelek az alkotást meggyorsítandó hiányoznak
Az írásjelek hiánya érdekes és különleges ízt ad neki. Nekem először fel se tűnt, csak a gondolat ívét figyeltem, a hangulatot, amit nagyon szépen fogalmaztál meg. És nekem nagyon tetszik az a "delicacy" ( 😉 ), ahogy az utolsó versszakban váltottál.