még tart a perzselő meleg
de már becsomagoltam a télre
félve búvok sötét vermem legmélyére
tetszhalálban alszom át a nyár lázát
tűzvörös alkonyok párája
borítja be világom kupoláját…
messze még az éj hűs szele
holnap már nem leszek itt
elvisz a szél idegen földre
távoli világok végén
hiába keresel ezután
minden délutánod magányosan telik
holnap már nem leszek itt
többé már nem látsz… hiszen
holnap már sehol nem találsz
1 hozzászólás
Kedves Éva!
Most olvastam el a nyári versedet. Hová bújtál, mivel azóta nem találkoztam föltett anyagoddal. Jó a versed, s nem tréfából, de közülünk eltűntél…
Hiányzol.
Szeretettel: Kata