Hontalan vagyok,
de gondolatban
mégis otthon.
Nincsenek határok,
kilométerek.
Hontalan vagyok,
de hazámban
otthon, magyarként.
Itt nem tudják
hol van a Duna,
Budapest, Cegléd,
vagy a cívis Debrecen.
Itt nem értik szavam,
nem tudják mi az,
hogy magyar.
Nem tudják, hol
kanyarog a mi Tiszánk.
Nem tudják ki volt
Ady vagy Móricz Zsigmond.
Itt hontalan vagyok,
de gazdagabb ezer,
meg ezer érzésnél.
Gazdagabb mindennél, –
magyar vagyok
a vak idegenben.
4 hozzászólás
Szia! Ez a vers már fent van egyszer. 🙂 De még mindig tetszik.
Üdv,
Poppy
Kedves Eszter!
Át tudom érezni érzeseidet, mert születésem óta, ebben a sorsban vagyok. Ez nekem a verseimben is egy mindig visszatérő téma, most pedig ismét nagyon aktuális is lett, sajnos újbol. Mert én is hontalan vagyok, ha valóságban soha sem nem is voltam egy írásban elismert magyar, vagy egy magyar polgár, de mégis sajnos mindig, akadtak olyan emberek,akit ezt a képzelt , a bensönben meghitt és erős magyarságomat is kétségbe vonták, sőt, beszédjükkel tetteikkel el akarták tőlem vanni. De hála A jó Istennek, ami nem kézzel fogható, azt nem tudja tőled soha senki sem elvenni, azt ami mélyen a szivedben van. Az egészben pedig az a legszebb, hogy mindig vannak olyanok, akik igy elfogadtak, és igy szeretnek amilyen vagyok, és ezért érdemes élni.
üdv Tóni
Ha idegenben lennék, ugyanezt érezném! Az a baj, hogy sokan nem így éreznek, pedig így kéne!
Barátsággal Panka!
Kedves Eszter!
Szép versben vallod meg magyarságodat. Becsülendő, aki a messze távolból is ilyen szeretettel néz vissza hazájára, szülőfödjére.
Szeretettel: Kata