Hőscincér

Volt egyszer egy cincér,
olyan büszke fajta,
a nagy bátorságtól
kunkorodott bajsza.

Úgy gondolta nincsen
különb legény nála,
tölgyerdő bogara
egy sem ér nyomába.

Lemászott hát bőszen
a fának tövébe,
vigyázott, ne álljon
senki sem mögéje.

˝Én vagyok a nagy hős!˝
Messze szállt a szava.
˝Ahol én kiállok,
nincsen vesztett csata.˝

Hallotta a mókus,
arra ugrált éppen.
"Meg kell leckéztetni
a bátrat, úgy érzem."

Talált egy nagy makkot,
a szájába vette,
magasból a cincér
fejére ejtette.

Megijedt a hősünk,
lekonyult a bajsza.
Nem tudta mi történt,
mi lehet ez? Csapda?

Visszamászott búsan
a tölgyfa ágára,
tudta sosem lehet
büszke már magára.