Hóvirágszőnyeg terült el a hűs földön,
bús szívem megdobbant, úgy elbűvölt rögtön.
Üde gyógyírral kente rügyező lelkem,
édes harmata a telet űzte bennem.
Szelíd szél fésülte féltőn, kellemesen,
sarjadó tavasz dédelgette édesen.
Szemem könnyezett, míg néztem a virágra,
hisz lenyűgözött a kikelet nyitánya.
Selymes napsugár simogatta vigyázva,
s madárkórus fakadt lágy melódiára.
Oly ékes volt a tiara hattyúnyakán,
hogy szívesen a tenyeremen hordanám!
2 hozzászólás
Kedves Suzanne!
“Hóvirágszőnyeg terült el a hűs földön
bús szívem megdobbant, úgy elbűvölt rögtön.”
Nagyon szép ötletes,költöi sorok!
Egy hosszú tél után tényleg elbüvölöen hatnak
ezek a kis kora tavaszi virágok!
Ilyenkor kedv születik,minden
szebbnek tünik és könnyebbnek!
Gratulálok csodaszép írásodra!
Legyen szép napod:sailor
“Üde gyógyírral kente rügyező lelkem,
édes harmata a telet űzte bennem.”
Öröm volt olvasni szépséges hasonlataid.
Szeretettel: Rita