Hoznék Neked virágot, már késő!

Hoznék Neked virágot, már késő!
Ölelnélek, de megremeg kezem.
Bekötözöm friss virággal sebem
Mit kaptam, újra meg újra megbocsájtom.
Hányszor csordult könny szememből,
Hányszor simogattam volna kezed,
Hányszor, de hányszor mondtam ki neved,
Édesanyám?!
Vajon miért nem kellettem neked?
Konok az élet, furcsa dolgokat produkál,
De a hit, mely mindig jó úton vezet,
Nem hagyott cserben pillanatra sem engemet.
Látod, elhoztam, leteszem tiszta lelkem,
Ki „akkor is”, most is „örökre szeret”.