Ágyamon fekszem némán,
Hozzád szól most imám.
Kérlek, hallgass most rám,
És más lesz életünk talán.
Szeretlek Téged, nem tagadom,
De a vallomást még halogatom.
Így is tudod, mit érzek,
Egész nap feléd nézek.
Minden nap hallom hangod,
Mikor meséled, aktuális bajod.
Tudom nekem szánt Téged az ég
És úgy érzem, nem jönne el a vég.
Egy ideig minden oly szép,
És úgy érzem kapcsolatunk új szintre lép.
De ekkor magad köré falat húzol,
És onnan ugyan ki nem kúszol.
Kintről egyre csak a falat verem,
Miért csinálod ezt pont velem?
Hisz mindent megtennék Érted,
De Te a függetlenséged, félted.
Bolond vagyok, ki se lát se hall,
Lemondok rólad, s leomlik a fal.
Újra közelítek, és Te rám nevetsz,
Boldog vagyok, mert bárhová követsz.
Tudom, el fog jönni újra az óra,
Mikor falat építesz egy szóra.
De nem érdekel, hisz csak Te kellesz,
S bízom benne, egyszer enyém lehetsz
2 hozzászólás
Hú mit is mondhatnék? Ha ennyire szereted, akkor az általa húzott falat is el kell fogadni.
szeretettel-panka
Szerencsére nem rólam szól ez a vers! Én már megtaláltam azt kit szerethetek. Ő a menyasszonyom. Viszont sok-sok embertől hallom ezt a témát és megfogott annak háttere! Ezért is írtam meg. És még van belőle, három változat, a téma egy, csak a fogalmazás más!
Köszönöm hozzászólásod!
Üdv: Gyula