Hullámok

Nem várlak, nem hívlak,
fakulnak a napok…
Nem ölelnek már át
óvó, féltő karok.
Itt hagytak a vágyak,
veled útra keltek,
magányos napokon
a semmibe vesztek.
Egy-egy szép pillanat
néha még feléled…
Elsimul lassacskán
bennem az emléked.
Mint tenger hulláma,
mely mossa partjait,
küldi, egyre küldi
tisztító habjait,
úgy mosódik képed
lelkemnek rejtekén,
s hullámok rabja lesz,
mélységbe merülvén.