Idős bácsi

Tegnap, mikor koptattam a flasztert,
vak bácsit láttam, s kezében egy hangszert.
Ott ült a járdán és halkan énekelt,
megálltam, hallgattam, mert engem érdekelt!

Háromnegyed óra, csak úgy elrepült,
mert a figyelmem a zenébe elmerült.
Nótája szövege magával ragadott,
emlékszem minden szóra. Nagy sikert aratott!

Ott álltam mellette, egyedül, árván,
mindenki más rohant… Végig a járdán.
Nem figyeltek a nótára… Meg se hallották.
Folyton a saját dalukat mormolták.

Az Ő daluk nem szép! Az Ő daluk szomorú.
Az Ő daluk csúnya, mint síron a koszorú.
Minden mondatuk csak baj, fájdalom, kiáltás!
Ebből a helyzetből jó hogy nincs kilátás.

Mindig csak sírnak és magukba zárkóznak,
érzelmi szakadékban lefelé szánkóznak.
Sietnek, rohannak, mert első a vagyon!
S barátok kukába, mint az üres flakon…

Az idős bácsi, vidám volt, nevetett.
Ő nem látott, de mindenkit szeretett!
És őt mondják vaknak? Hogy nem lát, meg minden?
Nála okosabb ember, a Földön nincsen!

Ő nem nyafog és sír, hogy "de rossz élet".
Pedig soha életébe, nem látott képet.
Neki nem fontos a pénz, a vagyon, a hírnév!
Örül, hogy él, van gitár, s dalában rímkép!