Percenként átélem hited, szemem szemedre tapad
Olvadón bont álomleplet az éj, épp nem vagy itt most.. rejtekén
De tudom azt, amit nem titkolhat hibás üzenet
Piciny életed, ami életemben létezik, élhetek Veled?
Mégis olvad a jég, és a park üres mélabúja
Hamisan zeng, becsapva várva egy hangulatra
Kéz a kézben, sétálunk az élet szinpadán
Monológ az, amit mondanék, de vígjáték ez a tánc
Így hittem el….ez egy igaz ..románc…
4 hozzászólás
Szia! Tetszik és mégsem 🙂 Szépen fogalmazol, a 8. sor mégis kicsit sablonos nekem és bár ez egy csalódott ember verse, túl sok benne nekem a ritmustörés. Azért inkább tetszett, mint nem 🙂 és fel a fejjel.
Üdv!
Hanga
Szép pillanatkép a gondolataidról. Az álomlepel és a park mélabúja különösen tetszik:)
Üdv: Colhicum
Kerdves Colhicum!
Köszönöm! Értékelésed, véleményed, gondolatod, amit írsz.. sokat számít!
Üdv: Nordon
Kedves Hanga!
Köszi az őszinte véleményt, de épp sétálok…valakivel…az élet színpadán.
Igen, értelek, és én is ezt írtam volna, mert jókora "közhely", de épp most így van, és ez feloldást ad…
De mivel épp vége a színpadi előadásnak, és eljöttél, köszönetképp leballagok a sorok közé…megköszönni, hogy olvastál, épp ebben az esszében "láttál"…
Barátsággal: Nordon