csak boldogan lebegni
úszkálni csöndesen…
éltem, mint vízben a hal
nem ért engem bú se baj
minden megnyugtatott…
italom és ételem
nem volt. mégsem éheztem
vagy szomjaztam soha…
egy decemberi napon
oda lett e nyugalom,
miben eddig éltem.
körülöttem kiszáradt
a burok, és feltámadt
a vihar, majd felkapott…
gyötört a légszomj s ezért
ordítottam, ahogy kifért
torkomon. Levegőt!
éreztem ott legbelül,
amint anyám megkönnyebbül
s fáradtan dől hátra
6 hozzászólás
Látom, a “Légszomj” pályázat ihlette ! ötletes, jó vers. Remélem beküldted !
szeretettel fefo
Látom, rájöttél, pedig meglehetősen elbújtattam benne :). Igen beküldtem…
Üdvözlettel: Gyömbér
Kedves Gyömbér!
Tenyleg nagyon otletesen oldottad meg, minden elismeresem….nagyon magaval ragadott! Csak igy tovabb:D!
Olellek: lkata:)
köszönöm Ikata! 🙂
Jó! Életünk előjátéka, előszava…
üdv.: Á.E.
————-
ui.: egy kis régi szösszenetem:
"Akik megszületnek,
sohasem nevetnek,
és így a jó: fontosabb a vége
minden dolognak, mint az elkezdése."
Hát… a kezdés is fontos azért…
Kedves Emil!
Köszönöm a hozzászólásod! …és igazad van, a vége nagyon fontos, ám eleje nélkül aligha elképzelhető…:)
Üdvözlet: Gyömbér