Nem tudom letenni a tollat:
már aludnék, oltanám a villanyt,
de mindig s újra felriadok, felülök –
írnom kell, különben megőrülök!
Nem hagy nyugodni a Gondolat, a Szó:
átok ül azon, aki költő, aki író!
Felelősség súlya nyomja vállamat, szívemet,
mégse bánom, míg vezeti tollamat, kezemet…
(2006. december 12.)
15 hozzászólás
Szia Zsázsa! Látom én vagyok az első kritikus, pedig reklám is van a versednek! 🙂
Szóval, a mondanialóval egyetértek, de nekem túlzottan zaklatott ez a vers. Az írás nem csak azért “kötelesség”, mert “megőrülök”.. az írás önmagad kifejezése, mert vagy nem tudod elmondani annak, akinek szánod (legyen az ember, világ, táj, stb.), vagy egyszerűen leírod, mert jön belőled… Írni jó, nekem elsősorban öröm, ahogy formálhatod – mintha minden vers egy gyermek lenne – a Tied, a Te gondolataid szülötte! Amúgy arról is kell írni, hogy írni kell, szóval igazad van. 🙂
Üdvözlettel: Gyémánt
Köszönöm! Igazából azért van reklám, mert erről a versemről szeretnék beszélgetni egy kicsit, gondolatébresztőnek szántam. Egyébként egy konkrét élethelyzet szülte, szó szerint az, hogy már tizenötször (vagy többször…) eloltottam a villanyt, hogy akkor én most alszom, de megint eszembe jutott valami, amit muszáj volt leírnom, mert bosszantott volna, ha elvész. Egyébként számomra is nagy öröm az írás, különben nem csinálnám már lassan 10 éve, de néha vannak nehéz pillanatok, amiket a konfliktus okoz azzal a bizonyos anyagi világgal, amikor egy-egy teljesen prózai dolog miatt kell az írást elhanyagolni – vagy vállalni a következményeket, ha mégis az írást választom.
Azzal pedig, hogy mindez önmagam kifejezése, tökéletesen egyetértek.
Köszi, hogy elindítottad a beszélgetést, remélem, folytatódik és bekapcsolódik még néhány lelkes kritikus! 🙂
Üdv
Zsázsa
Hjajaja, igazad van abban a tekintetben is, hogy az embernek gyakran eszébe jut mondjuk lefekvés előtt egy gondolat.. Nekem hasonlóan megszületik ez mondjuk a fürdőben, buszon, vonaton, munkahelyen… Annyiból már “felkészült” vagyok, hogy mindig hordok magammal egy határidőnaplót és egy tollat, így ha valami eszembejut, fogom magam, és leírom. Nem egy versem keletkezett már utcán sétálva, amit amint hazaértem, úgy vetettem papírra, mint ha diktálták volna…
Maga az írás igazából szerintem akkor válik valódi művészetté, ha tudatodon kívül, automatikusan tudod alkalmazni a verstani szabályokat és mégis szép verset írsz.. Én pl. nagyon szeretem a szimmetria, a precíz, pontos ütemet – így közel 200 versemet (még fiatalabb koromból – jó most se vagyok öreg, de amiket pl 14 évesen írtam) el is dobtam, mert utólag úgy láttam, nem jók… Ma már ilyet nem csinálok, de úgy érzem, ahhoz, hogy valaki igazi író legyen, sokat kell tanulni – tudatosan és tudat alatt is… És ami fontos, hogy olvassunk másokat, mert bizony, azokból tanulunk. (gondolok a szókincsre, és esetleg egy általad még nem alkalmazott versformára)
Na jó, nem akarok csak én beszélni… 🙂
Hozzál sütit! :D:D
Üdv: Gyémánt
Mostmár nálami is mindig van egy füzet, amit vezetek egészen pontosan 2005. április 16. óta, és nem sokára be fog telni; azelőtt papírlapokra írogattam, és összegyűjtöttem egy mappába. Ha buszon jut eszembe, vagy egyéb írásra nem különösebben alkalmas helyre, csak ismételgetem magamban és itthon írom le. Egyébként szerintem ez picit talán “jobb” költészet, olyan szempontból, hogy így kicsit tovább érik bennem. A másik szempontból viszont “igazabb” az, amit azonnal leírok és változtatás nélkül tekintek kész versnek, mert az valóban a pillanatnyi gondolatokat tükrözi. De attól függ, melyik módszert érdemes használni, hogy mit akar az ember elérni. Szóval, meg szoktam tudni jegyezni a verseket, sorokat, egy-két órán át, de ha elalszom közben, másnapra nagyon ritkán marad meg… Ha a fürdőszobában jut eszembe, nem nagyon zavartatom magam és akár vizes fejjel is elrohanok a füzetért, aztán persze jól megfázom… 🙂
Szerintem is fontos másokat olvasni, és nagyon szeretek elmerülni a különböző versek világában!
Üdv
Zsázsa
🙂
Hát én bekapcsolódom. Nekem a 2. verszak második sora nem állja meg a helyét rendesen. Az aki, aki nem jött be. gondolkoztam egy keveset mivel lehetne helyettesíteni, de nem találtam semmi jót. Tényleg gondolatébresztő volt…már megyek is…bár 10 éve múlva úgyis kidobom, ahogy ez már elöttem elhangzott:D
ÜDv
Michelangelo, én azt nem úgy gondoltam… ne dobj ki egy művedet se, mert mindegyik érték.. én már bánom a sok elhajított verset, de saját magammal szemben vagyok a legnagyobb kritikus! 🙂 Sose éreztem magam jónak, és biztos nem is fogom… úgy érzem, a versíráshoz születni kell, én egyszerűen csak örömöm lelem benne, ezért írok.. meg azért is, mert mint Zsázsa is írja versében: írni kell…
Így is van, ez prózában megfogalmazva is egy “nagy igazság”! 🙂 Írjatok, mert írni jó. Meg egyébként szerintem vannak olyanok is, sőt, ha nem is mindenki, de a legtöbben – akik ráadásul, a saját örömükre való íráson túl, felelősséggel tartoznak aziránt, hogy mit és hogyan írnak: hiszen (remélhetőleg) ezen fog felnőni a jövő nemzedéke! Mellesleg, ha valaki “prófétaszerepet” kap (mert olyat nem csak régen osztogattak, biztos most van), akkor aztán pláne.
Nagyon szívemből szólsz, én is így vagyok vele, hogy ha írni kell, akkor nincs mese, jönnek a gondolatok, nemlehet abbahagyni…de ez a jó!De ez ne vedd átoknak, szerintem áldás, mert kitudod írni a gondolataidat! Bár az igaz, hogy felelősség, hogy mit írunk. Na meg küldetés!
A veresd tetszett, nagyon klassz!
Gratu!
Eika
Ez is nagyon ott van, igazán jó vers! Különösen tetszik benne, hogy míg saját magadról beszélsz, igazából elmondod az összes költő és író “gondját”. Gratulálok!
Köszi, hogy ehhez is írtál! 🙂 No akkor még egy kis adalék a beszélgetéshez, bár már elég régen kezdődött, úgyhogy kicsit fel kell eleveníteni…
Szóval: Szabolcs – ezzel az egyetlen idézőjelbe tett szóval mondtad el, úgy érzem, a legtalálóbban azt, amit eddigi hozzászólásaimban fejtegettem… “Gond” persze, mert egy csomó idő meg néha feszültség, de attól mi még vállaljuk, igenis, mert jó az, megszabadít rakás gondolattól, kitisztítja a fejet, elmondja “helyettünk” az érzéseinket, és hasonlók. Az írásban pont ez a nagyszerű.
Heather neked is köszönöm! Való igaz, hogy áldás is, én is nagyon örülök, hogy képes vagyok szép formába önteni, amit gondolok, érzek, és mindig elégedett vagyok, ha megszületik egy vers. Tényleg olyan, mintha a saját kis gyermekem volna 🙂
Egy újabb gondolat, kicsit visszacsatolva a küldetéshez meg hogy ezen nő majd fel a jövő generációja – egy ideje az foglalkoztat, motoszkál az agyamban, hogy a költészetnek nem nagyon van tere. Írsz egy jó regényt – ezrek-százezrek olvassák, főleg ha kellőképpen reklámozod, de ha kiadsz egy kötetet, az valahogy könnyen, sokkal könnyebben elsikkad. Ez a meglátásom, és kérek mindenkit, aki mást gondol, hogy írja meg, legalább egy kis reménykeltés erejéig.
Különben értelmét veszti minden lázadás 🙂
Üdv
Zsázsa
és mégegyszer köszi hogy olvastatok
Kedves Zöld Zsázsa, ez így van, ha tetszik, ha nem! Vagy belefulladunk, vagy kiírjuk magunkból, mindazt, mi bent pusztíthat, de kint építhet.
Üdv Kat
Szerintem nem igazán sikerült a dolog. Szépen hangzik, de nincs sok mögötte, a második verssszak pedig szerintem túlzás, ha neked ez az írás késztetése, ez az ihlet, akkor ez nem egy szép dolog számodra.
Másrészt pedig a felelősség… a felelősséged abban van pl. hogy ne írj le olyan szavakat, mint amiket a kéjgyilkos versedben írtál. Más felelősséged nincs, hiszen nem világmegváltó vagy, hanem amatőr költőnövendék, akárhogyan is hiszed. Egy dolgod van, azt írni ki magadból ami te vagy, olyan szinten, ami az irodalom számára elfogadható, és úgy, ahogyan még senki, hogy egyedi lehess. Ez a három kritérium van, és nincs több. A költészettel nincs más feladatod, felelősséged.
Ezek még a hangkeresés évei nálad, és érezhetően fantasztikus érzéked van a költészetre, de többször elragad nagy költőelődök stílusa, mint kellene, és amikor egyedi próbálsz lenni, átesel a másik végletbe.
Találd meg a hangod,
találd meg önmagad!
Sok sikert hozzá!
Egy kicsit meg késve de be szállok én is e vitába.Egy olvasó:miért lenne túlzás a második versszak?Igen is átkozott lehet a költő iró.Nézzük meg Poet,Radnótit,Baudlairet.Vagy sorolhatnánk még a tragikus sorsú meg nem értett költőket.Másik:a költőnek nincs semmi felelőssége.A költőnek szabadsága van amit senki nem vehet el tőle.
Most pár szót a versről.Nekem nagyon tetszik.Nem köntörfalazol.Kerek-perec le irtad hogy hogyan kell irni egy verset.Az alcime olyasmi is lehetne akár hogy Útmutató költőpalántáknak.
A vita folyamatos 🙂
Egy olvasó, köszönöm dícsérő szavaid és őszinte kritikádat is! A felelősségről annyit még, hogy ki tudja, nem az én verseimen nő-e majd fel a következő vagy valamely későbbi nemzedék? 😉 De ez a vers persze nem csak és kizárólagosan rám vonatkozik, hanem nagy általánosságban: igenis aki írásra adja a fejét, annak oda kell figyelnie, mit ír, főleg manapság a média világában, amikor percek alatt tömegekhez eljuthat egy-egy szöveg, gyakorlatilag cenzúrázatlanul, legyen az akármilyen helytelen is! És itt nem csak a tartalomra gondolok, hanem a kifejezés módjára. Engem személy szerint rettenetesen bosszant, hogy a magyarok nagyon nagy része nem is tud tisztességesen magyarul, ezért mondom azt, hogy aki tud, annak kutya kötelessége választékosan és sokszor megnyilvánulni. Őrizzük meg szép nyelvünket olyannak, amilyen!
Péter, Neked is nagyon köszönöm támogatásodat, hogy tetszett a versem és ezt meg is mondtad. A tragikus sorsú költőelődök felsorakoztatása pedig roppant hízelgő, de szerencsére nálam azért nem ilyen szörnyű a helyzet. Megjegyzem, talán nagyon nem összehasonlítható, de én nagy lelki mélységekben tudok megélni érzéseket, bizonyára ez is szerepet játszik abban, hogy sok versemben a végletek tükröződnek. Egyszerűen azért, mert ilyen vagyok. Sőt, a “köntörfalazás nélkül” is pontosan rám illik. Ha egyszer gondolok valamit, meg is mondom. Akkor is, ha a később már másképp gondolom. Azonnal leírok mindent (általában) – ritkán érlelek verseket, ezért annyira őszinte, nagyon belülről fakadó mindegyik. És természetesen ezért van az is, hogy egyes írásaim suták, nem tökéletes a rímek vagy más poétikai eszközök használata – arra nincs mindig idő, mert le kell írnom mindent, azon melegiben.
Köszönöm mégegyszer véleményeteket! Másokat is buzdítok, hogy szálljon be a vitába, mindenki nézete érdekel.
Üdv
Zsázs
Helyes.A verseket nem szabad érlelni.Ezt már én is meg tanultam.Ha sokáig foglalkozol egy verssel akkor akár bele is őrülhetsz:)Irni kell.Úgy ahogy jön,aztán az olvasó dönthet hogy tetszik e neki vagy sem.Én már döntöttem…
További sok sikert Zsá.