Izzik a hajnal

Reggeli ég tövén izzik a hajnal, ébred
a világ, más ruhát viselsz szép természet,
didergő kis madár énekét még el ne vedd!
Gyermekként megyek, nap tüze nélküled.

Sárguló levelek úgy peregnek alá, s te
régi kedvem maradsz még? felnőttként kacagj
bús szívem, jaj de víg voltál, vágyam elérte
már roncs szavak nehéz súlya, a múlt megrohant.

Eldobta életét, eldobta már a nyár, most
meglapul a magány, egyedül még talán
avarba bújhat és megadóan nyafog,
nem kerülgetem, nincs gát, érzelem láng

hevülete dobál, hálóréklimet levetve
nézek az út felé, hátha jössz kedvesem.
Jól tudod, hogy nem vár, rajtam kívül senki se,
mint új levél a fán, felbukkansz édesem.

Ó, ha nem jössz, elér az ősz magánya, gyere.
Biztatlak, hogy a szél elhozzon karjaimba,
új szél söpörje sárga szőnyegét ma szépre.
Izzik a hajnal, ébred szívem forrósága..