Egyszer volt, valamikor réges-régen,
hogy hatalmas hó fedte a földet,
violin sivított, tán fogát fúrták,
mély álomból törte meg a csöndet.
Komor felleg úszott fent a bús égen,
a mély hóban elveszett a csizma,
csipkés zúzmara nőtt a dús hajamon,
s tél bájából egy jókorát ittam.
Múlt éj vég nélküli volt, mint az eső,
fa fent csupasz volt, föld lent tocsogott,
nappal borús, vagy napos, de enyhe volt,
ó, még a kismadár sem locsogott!
Mély volt az idill, itt-ott némi hó hullt,
a kis patak is csöndben csobogott,
lábujjon járt idővel a világ, s a
fásult január tovább csoszogott.
2 hozzászólás
´Kedves Zsuzsa!
Nosztalgia érzödik ki a sorok közül!
Igen,régen a tél tél volt
Januárban még:” hatalmas hó fedte a földet”,
nem mint most,ahogy írod:
“fásult január tovább csoszogott”
Szép élményben lehetett részed régen:
“csipkés zúzmara nőtt a dús hajamon,
s tél bájából egy jókorát ittam”
Nagyon tetszett!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
“lábujjon járt idővel a világ, s a
fásult január tovább csoszogott.”
Remek sorok, bizony az igazi telekre már csak az idősebb korosztály emlékezik.
Szeretettel: Rita