Járd a táncot, szűkül a kör

Állok a kör közepén, mint
tengerbe dobott Aphrodité,
s fél karú, csúf ördögök
keringenek körülöttem, nyelvüket
öltik és villogtatják
sárga szemüket,
RENG A POKOL,
rázom én is ruhám vad redőit,
megfeketedett arany és halott
virágsziromeső hullik alá,
de járd csak a táncot, szűkül a kör,
izzik a kénkő, a
POKOL FELHASAD,
és bekeringőzik gúnyos arccal
fehérbe öltözve Hádész, nyújtja
a karját, de szűkül a kör,
s közepén, mint tengerbe hajított
Aphrodité, én állok egyedül
csupán, Hádész röhög, s
elszakadt, fekete gyöngysorom
gurul szereteszét a zöld
tükörpadlón, mint a szétszadbalt
emberfejek, patájukkal
az örödögök feltörik és
lila köd száll a
hasadékon keresztül ki a földre,
vörösre festik a hátam s
karajaim s mellem aranyra,
dobog a tánc,
harsog a rettenet,
dühöng a vész,
OMLIK A FAL,
koncentrikus köröket alkot
körülöttem a vallatók hada,
és nyerít, ordít, dühöng,
dobol, tombol, táncol,
bokám mozdulatára beszökik az éj,
szűkül a kör, egyre
szűkül, fognak, tépnek,
cibálnak, marnak,
(villog a szemük!)
feldobnak, elkapnak,
megkötnek, oldanak és
ki nem engednek a kör közepéből,
szemebe fordul a nap s nem
tudom, MIÉRT E ZIVATAR, mert

hiába, belém égett titkaimat
nem adom ki soha!