Járni a vízen

Az első lépés csupán a véletlen
műve,
volta a… a… a. a
a… a… a. amíg az életben
a mindennapok nyűge
tolta-
húzta-vonta-vissza vágyam,
nem engedtem felkopni az állam,
mert meg sohasem álltam,
hiszen haladni kell a korral,
semmi sem történik ok nélkül,
a sok sokk, mi ér is, el van látva okkal.

Tehát ott tartottam,
hogy a vízre hatoltam
a szerencsében bízva,
csak léptem egymás után,
eleinte sután, aztán bátrabban, szinte futva
tapicskáltam a rejtelmes habokba.

Talán ilyen ez az élet,
csak vegetálsz, míg éled,
ha elhiszed, hogy a barikádok,
mik körbevesznek téged,
valódi sorompók,
nem pedig a képzet
perverz játéka, mellyel
elfojtani képes
minden szabad vágyad,
minden jövőképed.
Minden angyalszárnyad.

Igen, meg kell tenni az első suta
lépést, hogy e kutya
világ megmutassa végre
az igazi csodát.
Talán az is kell hozzá, hogy bűntelenül éljünk,
hisz, ha nem húzza vállunkat
a pokol kínja,
oly könnyűvé válunk,
hogy egy szappanbuborékban is
csodára találunk.

Hát mentem én a vízen,
és akkor úgy éreztem,
átvághatok bármin,
de ott motoszkált bennem
mégis,
hogy bűnös vagyok én is,
mert ez nem az én trükköm,
hazudik a tükröm,
hisz hiába van akármim,
hitetlen maradok, mert nincs
vízijártasságim…