Rád hull a hó,
majd rád is fagy.
Közeledik a hóvihar
s nyugodni téged nem hagy.
Kint fagyasztó a hideg,
s zúg a szél, már tombol,
míg bent megfősz levedben,
mert olyan, mint a pokol.
Törj ki a fogságból!
Az élet csak rád vár,
Törj ki a ragyogó fényre!
Törj ki, hisz ott nincs határ.
Ha kitörsz börtönödből,
Csak lassan emelkedj föl,
hogy kiszakadj az ördögi körből,
abból, amely észrevétlenül öl.
Indulj! Mert eljött a te napod,
melyre mély titkaidban vágytál,
Végre elérhet boldogságod,
miről sokáig álmodoztál.
Ott járhatsz, hol ember nem jár,
ahol nem veszik pelyhes szárnyaid.
Vár rád majd ezer nyitott ajtó
s nem nyomja le teher vállaid.
Beszélj! Ne állj meg a baljós végre várva.
Tanulj! Ezért van az ajtó tágra tárva,
Tapasztalj! A végtelen égben járva.
Mert nem jó élni fagyos jégbe zárva.
1 hozzászólás
Kedves Titusz!
Az eleje mintha nem lenne összhangban a végével. Egészen konkrétan a második versszak furcsa. Az elsőnek az utolsó sorából kihagynám a “téged”-et, teljesen fölösleges. A végét viszont a köszönöm! A pelyhes szárnyakat főként! De az utolsó versszakban a “Beszélj” valahogy nem illik oda…Mi lenne, ha helyette Élj-t írnál? jobban összekapcsolódna a sor többi részével.
Eljött a te napod is, azt hiszem. Csak csiszolgasd még ezeket a kavicsokat, mert ékkövek lesznek belőlük! Türelem! És ne akarj túl sok mindent elmondani egyetlen mondatban, mert zsúfolt lesz. Hajrá! Hiányzol…