Szomjazik a jegenyefa
csöpp melegre és napfényre,
virágfakasztó tavaszra,
arra a kis szökevényre.
Karolják a gyérült indák,
rigók vágyják a csemegét,
kis fiókák sírnak – rínak,
hát hol van nekik menedék?
Nézd, hogy milyen nagyon fáznak!
Parányi testük hogy reszket!
Nincs lomb és nincs napsugár sem,
foszlott fészek többé nem rejtek!
Mamácskájuk fűti őket
bársony, pihe- puha tollal.
Szív- palástot ráteríti
nagy gonddal és kedves szóval .
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Ezt a versed pár napja már olvastam itt és írtam is hozzá! 🙂
üdvözlettel: Grey
De ezt még nem 🙂
" Szomjazik a jegenyefa
csöpp melegre és napfényre,
virágfakasztó tavaszra,
arra a kis szökevényre."
"…Szív- palástot ráterítik
nagy gonddal és kedves szóval …"
menedék-csemeték
reszket-rejtek
Ezek a fészekben megbúvó csillogó holmik itten, de nem vagyok szarka. 🙂
üdv: Grey, a griff 🙂
Kedves Grey! Köszönöm!!! :))))