Júliának

Az utolsó szalmaszál lettél nekem,
bár pörög még velem az örvénylő sors,
fájó, sebekkel telt életem
csak vágtat velem, s mint a szél olyan gyors…

Az utolsó híd vagy a folyón nekem,
az utolsó vonat, és már szól a síp,
lassan elindul, s Te nyújtod kezed,
hagyd ha álmodom, belém ne csípj.

Elég merész voltál, hogy mellém szállj,
szemedben távoli világra láttam,
s ha én kellek ahhoz, hogy hazatalálj,
csak tedd a vállad alá a vállam…

Az utolsó szalmaszál lettél nekem,
utolsó kéz – kézen fogva megyünk -,
veled a végéig is elviszem,
az élet terhét, csak együtt legyünk.