Kád

Örökös bűntudatban morgok,
amióta a fényes csapot
egy hirtelen jött gondolattal
lekezeltem fényt maró habbal,
mielőtt forró víztől testem
elnyúlt volna a medencében,
és e rombolóan rút anyag
széleken szintén tartós maradt.
Ám említhetem előnyéül
– habár már rég vettelek nőül –
gyűrűs szálaid matt-szín' kádon,
fix, hogy ezentúl jobban látom,
ugyanakkor meg eltűnődöm
– nem félrecsúszott nyakkendőmön –
mikor a zsengébb madártollak
e helyen még gyakrabban hulltak,
számolatlanul és keverve,
szabálytalan foltként leesve,
sokszorozva kétszázhúsz voltot…
Fénytelen izzás láza forrt ott!