Kalács…

Holnap eszünk kalácsot, vagy kenyeret
mormol álmában két kisgyerek.
nyugszik az éj

Egy utcányira lakik a pék, fehér a háza
lisztes két keze, bajszán izzadságcsepp
hajnalok hajnalán

A pince ablakán nyirkos szél süvít
még nincs tél, az Ősz már nem melegít
kócos kis fejek.

Korom arcokon, mint a kemence ablakon
szemük villan, az éhség megcsillan
kiszáradt torkok

Gyúrják ott bent a kenyeret, élesztős tej
hófehér búzaliszt , mint folyó terül el
eltátott szájak

Formáját adja kalács, majd a kenyér
egy királyi lakomával is felér
suttogják halkan

A pék a lapátjára teszi, a kemence elnyeli
folytatódik a varázs, lábuk alatt nincs parázs
lyukas két kis cipő

A pék egy szomorú mesébe kezd, volt valamikor
két kisgyerek, itt jártak minden hajnalon…
arcok rajzolódnak párás ablakon

Az illatok szállnak, lassan kész a kalács
kéz a kézben állnak, mi lesz a folytatás
szólal meg a gyomruk

A mikulás is messze, a Jézuska még alszik
Isten segít, ez nap, mint nap a lecke
imakönyvük nyitva minden este

Kisült a kalács, mézsárga a héja, illata
oly édes, vajat rá, már nem is kérnének
nyálukat nyelik

a pékné hangja oly hangosan haragos
miért nem magas, valami nem lett jó
Isten ma is megsegít

Nyílik az ajtó, a macska arébb ugrik
a küszöbön a megfonott édes kincs
izzad négy tenyér

Nem baj ha nincs kenyér, jó ez a nagy
kalács, osonnak felé lopózva félve, lassan
két szív dobban

Belül lobban a láng, már a hideg Őszi szél
sem fáj, az sem baj hogy a nadrág szakadt
szép ma reggel, dúdolják halkan